A végső harc és a folytatás

By: Sasuke

Chapter1:

MEGLEPETÉS

Inuyasha, Sango, Kagome, Miroku és Shippou Kaede anyó házában üldögéltek. Fáradtak voltak, megviselte őket a Naraku elleni csata. Nagyon gyöngének érezték magukat, több segítségre volt szükség, hogy győzedelmeskedjenek fölötte… - Valaki közeledik! Érzitek ti is? – szólt Miroku. - Igen! – válaszolták szinte egyszerre a többiek. Hatalmas forgószél söpört végig a tájon… Már sejtették ki lehet a váratlan látogató… Kouga toppant be a házba. Inuyasha már készítette a Tetsuaigát, de Kagome rákiáltott: - FEKSZIK!!! Inuyasha elterült a földön, Kouga csak mosolygott. - Szia drága Kagomém! – köszöntötte Kouga a lányt. - Hrrrr! – Inuyasha válasza csak ennyi volt… - Nyughass blöki! Egyenlőre nem az asszonyomért jöttem. - Te szemét! Most meghaaalsz!!! - FEKSZIK! FEKSZIK! FEKSZIK! Nyughass Inuyasha. Még azt sem tudjuk, hogy miért van itt. - Igen, ezt szerettem volna elmondani, amikor ez a koszos korcs közbeszólt… - Kouga, Inuyasha! Azonnal fejezzétek be! Kaede anyó megelégelte a szóváltást. - Most már én is szeretném tudni, hogy minek köszönhető a farkasszellem látogatása… - Szóval: Úgy döntöttem, hogy csatlakozom hozzátok. - MICSODAA?!?? – csattant fel Inuyasha. - Nyughass már blöki! Az az okom, hogy egyedül tudom, hogy nem leszek képes legyőzni Narakut. Össze kellene fognunk, és együtt végezni vele. Most már azt sem bánom, ha időközben azt kell néznem, ahogyan ez a palotapincsi csorgatja a nyálát az én Kagomémra… - Mit mondtál te bolhafészek???!!! – na találjátok ki, ki volt az… - Kagome soha nem volt a tiéd, és elvégre neki kéne választania kettőnk közül… - Na de fiúk… - pirult Kagome. - Így van Kagome. Kit választasz? Engem, vagy ezt a rühes farkast? - Muszáj ezt most megbeszélnünk? - IGEN! – válaszolta egyszerre a két fiú. - Hát jó… Én… öhm… szóval… Inuyasha felpattant és tőle szokatlan módon kimutatta az érzéseit… Megcsókolta Kagomét… Mindenkit megdöbbentett a látvány, a legjobban persze a lányt. De pár pillanat hatásszünet után viszonozta a gesztust. Ekkor toppant be a legváratlanabb látogató…

Chapter2:

Sesshomaru betoppan

Mindenki csodálkozott a vendégen, talán még jobban, mint Inuyasha kirohanásán… Sesshoumaru volt az. Rhin és Yaken ott lépkedett az oldalán. Aunt kint hagyták Kiraraval. Inuyasha és Kagome „föleszmélt”, Kouga pedig dühösen arrébbvonult a pár mellől… - Szervusz öcsém! Talán rosszkor jöttünk? - Sesshoumaru… Te mit keresel itt? - Úgy gondoltam, … öhm, szóval, hogy egy időre el kellene ásnunk a csatabárdot, és öhm… - Te is velünk együtt akarsz harcolni? – kérdezte Kagome. - Micsoda??? – Inuyasha teljesen le volt maradva… Szokás szerint - Igen. Úgy gondoltam. Persze arról még nem tettem le, hogy megöljelek titeket… De szerintem azt jobb lenne elintézni nyugalmasabb időkben… - Ne is tagadd, hogy nem gyűlölsz minket! – Szólt lényegretörően Kagome. - Ó, Sesshoumaru nagyúr! Az olyan jó lenne, ha kibékülnétek Inuyasha úrfival! – örvendezett Rhin. - Rhin! Azért ezt te sem gondolod komolyan… - De igen, nagyúr! Békében sokkal szebb lenne az életünk… - Renben… - Sesshoumaru megsemmisülten beleegyezett kis védence kérésébe. A többiek szóhoz sem jutottak a döbbenettől. A legnagyobb meglepetést az okozta számukra, hogy Sesshoumaru hallgatott az „általa gyűlölt” ember szavára. Most jöttek rá igazán, hogy Inuyasha bátyja mégsem olyan rideg szívű, mint amilyennek mutatja magát… Azért Kouga megtörte a csendet… - Ez mind szép és jó, de a mi kérdésünkre még nem kaptunk választ… - Milyen válaszra van még szükséged? Kagome engem szeret és kész! Kagome csak pirult… Nem is gondolta volna, hogy Inuyasha tényleg őt szereti. És mi a helyzet Kikiyouval? Ezt meg is kérdezte… - Kikiyou már nem jelent számomra semmit. Ezt már meg is beszéltem vele. Sajnálom, erről te nem tudtál…De meghittebb környezetben akartam szerelmet vallani, nem pedig egy rühes dög társaságában. - Meghalsz kutya!!! - Vasromboló… - FEKSZIK! - Látom ebben semmit sem változtál…Kouga…Sajnálom, de láthatod, hogy hová húz a szívem. - Semmi baj Kagome. Egyszer úgyis meghódítalak! Azért veletek maradok. És én szeretnélek megkérni blöki, hogy ne veszekedjünk tovább. A két fiú zavartan hallgatott. Tehát kibékültek. De még így is, hogy egy kis boldogság költözött a szívükbe, hatalmas felhőként tornyosult föléjük Naraku gonoszsága és az előttük álló csata…

Chapter3:

A csata

Naraku dühös volt, nagyon dühös… Kanna megmutatta neki a tükörben, hogy mi történt… - Pont ezt akartam elkerülni… Összefogtak ellenem. Nem baj, bevetem minden erőmet és gonoszságomat ellenük. Én fogok győzni. Nálam van az ékkő is. Ugyan még nem teljes, de így is nagy hatalmat kölcsönöz nekem. Kagura! Készüljetek! Már érzem, hogy közelednek. Nemsokára ideérnek. Inuyasha és csapata egyre közeledett Naraku kastélyához. Egyszer csak, mintha a semmiből bukkantak volna elő, megjelent Kikiyou, és Ayame. - Hallottuk mire készültök. Mi is segítünk! - Jó látni, hogy végre nem egymás ellen, hanem egymás oldalán harcoltok… - szólt Kikiyou. Együtt mentek tovább a palota felé. A mérges gáz már szinte fojtogatta őket. Megjelentek Naraku darazsai is, így Miroku nem használhatta az örvényt… Feltűnt Naraku is Kagurával és Kannaval. Már csak ők maradtak meg a reinkarnációiból, de az ékkő tényleg nagyon erőssé tette. - Miért jöttetek bolondok? Azt hiszitek legyőzhettek engem? Már én vagyok a leghatalmasabb szellem. Nálam van a Shikon no Tama. - Naraku! Te szemét! Akkor is le fogunk győzni, és végre megszabadul tőled a világ! - Inkább adjátok át a többi szilánkot is, így teljes lesz a Szent Ékkő és végre végezhetek veletek, és a hozzátok hasonló söpredékkel is! Naraku támadásba lendült. A fojtogató gyökerek csak úgy áradtak a testéből. Sango és Miroku próbálkozott elsőként a támadással, de meg sem tudták sebezni a gonoszt. Kouga és Inuyasha sem arattak nagyobb sikert… Sesshoumaruval már valamennyire meg tudta sebezni a gonosz árnyat. Közben Kagura megtámadta a lányokat. - Pengetánc! Kagome, Kikiyou, Sango, és Ayame épp hogy csak el tudta kerülni a halálos csapást. - Sárkánytánc! Az egyik fényes penge egy kicsit megsebezte Kagomét. Kikiyou végre eltalálta nyilaival Kagurát, és súlyos sebet ejtett rajta. Sango a csonttörővel leterítette Kannat. Naraku egyedül maradt, de így sem bírtak vele… Kikiyou elindult felé. Lágyan lépkedett a puha avaron, szinte megállt a levegő. Naraku megfagyott a látványtól. A nő mámoros szemekkel lépett elé, és forrón átölelte. A többiek egy pillanatig azt hitték, hogy átállt Naraku oldalára, de kicsit később rájöttek mire megy ki a játék… - Kikiyou mit jelentsen ez? – kérdezte a gonosz. - Te vagy az én választottam! - De hát… Te Inuyashát szereted… - Az már a múlté. Mi soha nem lehetünk egymáséi. Nekem te jelented az igaz szerelmet. Mindketten átkozottak vagyunk. Csak együtt lehetünk boldogok! Ezentúl melletted állok! - Hallottad ezt Inuyasha? A papnő is az enyém már, nem csak az ékkő! Lehet, hogy a másik két szolgámat elvesztettem, de vele csak még erősebb leszek. Kikiyou! Végezzünk velük! - Rendben, de előbb csókolj meg! Az bizonyítaná, hogy még mindig szeretsz… Ekkor hátrapillantott a többiekre. Valami nagyon furcsa volt a tekintetében… Érzékien megcsókolta Narakut. Inuyasháék a teljes döbbenet állapotába kerültek. De ekkor… Kikiyou lassan előhúzott két nyílvesszőt, és Naraku szívébe döfte. Közben egy kiáltás hagyta el az ajkát: - MOST!!! A reakció hirtelen volt és hatásos. Egyszerre támadtak, ki-ki a maga fegyverével. Szétszabdalták Narakut…Az ékkő kiesett a kezéből és Kagome lába elé gurult. Vége volt. Hirtelen lángörvény borította el a gonosz testét. Kikiyou ott állt a lángok közepén. Nem szólt egy szót sem, de a tekintetéből látszott, hogy búcsúzik. Mindentől és mindenkitől. Amilyen gyorsan jött az örvény, olyan gyorsan is múlt el… Mindkettőjüket elragadta örökre… - KIKIYOU!!! NEEEEE!!! Miért tetted ezt? Nem kellett volna meghalnod! Inuyasha zokogása elnyomott minden más zajt…

Chapter4:

Kohaku visszatér

Inuyasha és csapata végre fellélegezhetett. Naraku semmivé lett. Inuyasha szeméből csak úgy záporoztak a könnyek. Kagome vigasztalta, de legbelül azért érzett egy kis megkönnyebbülést, bár ezt még önmagának sem merte bevallani… A szomorkodás közben azért megpróbálták ellátni egymás kisebb-nagyobb sérüléseit. Kanna nem élte túl a harcot, és már Sesshoumaru sem tudott rajta segíteni a Tensuaigával. Későn értek oda, az alvilág szolgái már elvitték a lelkét… Eltemették. Még egy gonosz lénynek is jár a végtisztesség… Bár igazából ő csak egy báb volt Naraku kezébe. Sokszor nem is szabad akaratából cselekedett. Kagura nagy nehezen felült, nekitámaszkodott egy fának. Lüktetést érzett… Belül, a testében…Végre megszabadult zsarnok gazdájától. - Megmondtam: Én vagyok a szél, és egyszer szabad leszek! Most már szabad vagyok!- suttogta maga elé. Kagome sietett oda hozzá. Bekötözte a sebeit, majd segített neki felállni. - Naraku nincs többé. Remélem, nem akarsz minket megtámadni… - Nem. Örülök, hogy nem kell már a parancsait teljesítenem. Szabad lettem, és nekem nem kell ez ékkő. Csak hagyjatok békében távozni. - Mi sem akarunk bántani téged. Remélem, hogy boldog leszel. Kagome bátorítóan rámosolygott, majd odasétált a többiekhez. Egyszer csak megnyikordult a palota kapuja, és Kohaku botorkált ki rajta. Emlékezett, érzett és újra ő uralta a testét… Odarohant Sangohoz és együtt zokogtak fájdalmukban-örömükben. Mindenki boldog volt, még Sesshoumaru is megengedett magának egy halvány mosolyt. Kagura vágyakozva nézett utána, amikor elindult három útitársával. - Hé! Sesshoumaru! Hová mész? Mi lesz a csatánkkal? - Öcsém! Nem fáradtál még bele az örökös harcba? Élvezd inkább az életet. Ott vannak a barátaid, és persze Kagome… Remélem boldogok lesztek! Még biztosan fogunk találkozni. Lassan eltűntek az erdő sűrűjében Yakennel, Rhinnel és Aunnal. Ez a nap úgy látszik mindenkinek kedvezett… Ayame mindig Kouga felé pillantott…A farkas végre megértette, hogy Kagome soha nem lehet az övé és arra is rájött, hogy egyáltalán nem közömbös számára a farkas lány. A csata helyszínétől vándorolva már kézen fogva búcsúztak a többiektől. Egyetlen probléma maradt csupán: A Kohaku testében lévő szilánkokra még szükségük volt ahhoz, hogy újra teljes legyen a Shikon no Tama. - Én vállalom a halált. Nagyon sok szörnyűséget tettem. Megöltem a családomat és a népemet is miattam irtották ki. Majdnem sikerült végeznem a saját nővéremmel is… Csak fájdalmat okoztam mindenkinek. - Várjatok egy kicsit! Mindjárt visszajövök. – kérte őket Inuyasha. Egy kis idő elteltével visszatért Sesshoumaruval az oldalán… - Tudtam, hogy még szükség lesz rám… Ezért nem is mentünk olyan gyorsan, hogy ez az ütődött utolérhessen minket… Azért elég lassú felfogásod van, hogy ez csak most jutott eszedbe. A csapat értetlenül bámult rájuk. Kagura magában mosolygott. Kagome volt az, akinek beugrott a megoldás: - Hát persze! Kivesszük a szilánkokat! - De… akkor az… öcsém meghal! – kiabálta Sango. - Ezért van itt Sesshoumaru. – mondta Inuyasha. - ??? - Még mindig nem érted Sango? Sesshoumaru a Tensuaigával utána vissza tudja hozni az élők közé! - Tényleg… - Én nem akarok visszatérni! Meg akarok halni! Nem akarok ilyen szörnyű emlékekkel élni! - Ezen könnyen segíthetek… - szólt halkan Kagura. - Rendben. Ha kitörlöd a rossz emlékeket, akkor szeretnék visszatérni. A Szent Ékkő erejével kivették a maradék szilánkokat. Kohaku teste elernyedt. Sesshoumaru lekaszabolta az alvilág szolgáit és Kohaku újra életre kelt. Kagura pedig törölte a nem kívánatos emlékeket, majd Sesshoumaruhoz fordult: - Veled tarthatok? – kérdezte. - Én is ezt szeretném. – felelte csendesen a nagyúr, és most már ténylegesen búcsút vettek. Az aranyló naplemente csodálatos volt. Sangoék csak álltak és nézték, nézték ezt a gyönyörűséget…

Chapter5:

Nyugalom

Végre! Eljött a várva várt pillanat. Megkerült az ékkő összes darabja. Már csak használni kellett… De mire? Ezen még senki sem gondolkodott igazán… Vagy mégis? - Eltűnt! Eltűnt a tenyeremben lévő lyuk! – örvendezett Miroku. A csata és az azt követő események hevében észre sem vette a történteket. Sango megfogta Miroku és Kohaku kezét, úgy ballagtak tovább Kaede anyó háza felé. Kagome csak mosolygott… - Na a végén még ők is bemerik vallani az érzéseiket, mint Inuyasha… - gondolta magában. A félszellem most hallgatásba burkolózott, közben a szeme sarkából figyelte Kagomét. - Úgy tűnik nem is akar beszélni a továbbiakról… hogy mi lesz ha egybeforr az ékkő… Szerintem tudja, hogy én mit szeretnék. Vagy nem? – tépelődött magában a hanyou. Nemsokára odaértek Kaede anyó házához. A csatától egészen kimerültek. Letelepedtek a tűz köré, és némán örültek, hogy végre megszabadultak attól a gonosz árnytól… - Kagome! Öhm… kijönnél… izé… velem egy percre? – kérdezte félénken Inuyasha. - Persze… de… - Jó, akkor nem kell! - Ugyan már te buta! Kagome biztosan csak meglepődött azon, hogy kettesben szeretnél vele beszélni… - mosolygott Miroku. - Na, menjetek csak! Addig ti meg elmesélhetitek nekem a csatátok történetét. – mondta Kaede. Inuyasha és Kagome kimentek a házból. Langyos szellő simogatta az arcukat, a csillagok szelíden ragyogtak fölöttük… - Ez olyan romantikus… - gondolta a lány, és gyorsan elfordította a fejét, mert érezte, hogy elpirult. - Mi a baj Kagome? - Öhm… Semmi… Letelepedtek a Szent Fa alá, és úgy nézték a csillagokat. Kagome előhalászta az ékkőszilánkokat a zsebéből, és majdnem felkiáltott meglepetésében. - Inuyasha! Az ékkő… egybeforrt… - Értem. Erről is szerettem volna veled beszélgetni. Kagome meglepődött, hogy milyen más most a hanyou… Nem volt mogorva és sértő, kellemes, lágy hangon szólította meg a lányt, aki nagyon zavarban érezte magát… - Szeretlek! – suttogta Inuyasha. Közelebb ült Kagoméhoz és átölelte. A lány összerezzent… - Jó, nem akartalak megijeszteni… Ha akarod, távolabb húzódom tőled… Csak gondoltam hűvös is van már… Nehogy megfázz. Nem szeretném, ha beteg lennél… - Nem, nem ijedtem meg, csak furcsa, hogy ilyennek látlak. Még mindig nem hiszem el, hogy engem választottál Kikiyou helyett… - Nem érted, hogy téged szeretlek? Bemerem vallani bárki előtt, nem csak kettesben! SZERETLEK KAGOME!!!- kiabálta Inuyasha. Megint elcsattant köztük egy csók, ami édesebb volt bárminél. Ilyen nyugodtak még soha nem voltak. Végre túl voltak a nagy csatán, és már csak egymásra kellett koncentrálniuk. Sokáig nézegették még az eget, de elnyomta őket az álom. Inuyasha betakarta Kagomét a kimonója felső részével, és még egyszer megcsókolta. Reggel egymás karjában ébredtek. Inuyasha sokat gondolkodott éjszaka az ékkő felhasználásáról… - Kagome! Igazából az ékkőről szerettem volna beszélni veled. - Tudom… - sóhajtott fáradtan a lány – végre egészen szellemmé változhatsz. - De… én… nem akarok szellem lenni… - Tessék??? - Én… emberré akarok változni. Melletted akarok lenni életünk végéig! - Igazán… megtennéd …értem? – Kagoménak elcsuklott a hangja. - Igen. De nehogy elkezd sírni… Még örömödben sem. Boldognak szeretnélek látni. - Én mindig boldog vagyok, ha melletted lehetek. - Akkor jó. Remélem ez mindig így lesz majd. Újabb csók következett, majd lassan elindultak vissza a házhoz. Nagyon boldogok voltak mindketten. Csak még azt nem tudták, hogy milyen meglepetés éri őket aznap…