Shakyamuni

   Amikor Shakyamuni a Lotusz Szutràt tanította, kijelentette, hogy mindenki buddhàvà vàlhat. A négy legnagyobb tudos-tanitvànya: Subhuti, Kahtyayana, Mahakashyapa és Maudgalyayana szòt kértek: - Mindezidàig hanyagok voltunk, megelégedtünk az alsorendü tanokkal, azt képzeltük, hogy màr megvilàgosodtunk. Mekkora öröm volt hallani most egy ilyen csodàlatos és ritka Törvényt! (a Lotusz Szutràt) Annak bizonyitàsàra, hogy megértettük a Buddha tanitàsàt, szeretnénk elöadni a következö tanmesét:
   Képzeljünk el egy fiatal embert, aki elhagyja a csalàdi hàzat, messzire a falujàtol, több évre. Nagy nyomorban vàndorol egyik munkàltatòtòl a màsikig, hogy valami kevés ennivalot és ruhanemüt szerezzen. Egy idö utàn apja elindul a keresésére. Elhelyezkedik egy vàrosban és sikerül meggazdagodnia. Hàza fényüzöen berendezve, raktàrai tele kincsekkel. Sok szolgàt tart és vagyonàt màs vidéken is gyümölcsözteti. De nem birja elfelejteni a fiàt. "Öreg vagyok màr, minek ez a nagy vagyon, ha nincs kire hagynom?" -gondolja magàban. S hogy hogy nem, egy napon a fia véletlenül ebbe a vàrosba érkezik...elmegy apja lakhelye elött, úgy, hogy nem tudja kié lehet. "Ime egy kiràly -gondolja- itt biztos nem talàlok munkàt". Amikor apja észreveszi, odaküldi egyik szolgàjàt, hogy vezessék elé a fiut. A fiú megijed, mert azt hiszi, hogy ki akarjàk végezni valamiért, amit nem követett el. Nem ismeri föl apjàt. "Ki kell talàlnom valamit, hogy a fiam visszajöjjön hozzàm" - gondolja az apa és azt mondja szolgàinak: - Adjatok neki takaritàsi munkàt! - Amit a fiú el is fogad. Kap egy kis elöleget és attól fogva mindenféle szemetet kell összetakaritania. Apja szànalommal nézi, majd tàmad egy ötelete. Felöltözik szegényes ruhàba és odamegy a takaritòkhoz: - Ne lustàlkodjatok! - mondja nekik, majd a fiúhoz szól: - Ugy làtom fiam, hogy te nem vagy lusta és méregbe sem gurulsz, mint a többiek. Szivesen fiammà fogadlak, a fizetésedet is felemelem és nem lesz többé semmi gondod. A fiú azonban tovàbbra is alsóbbrendűnek tartja magàt és megtartja a piszkos munkàt. Egy napon a hàzigazda megbetegszik, magàhoz hivja fiàt és azt mondja neki: - Megismertetlek minden vagyonommal és annak intézésével, mert mostantól nincs különbség közted és köztem. A fiúnak àtad minden tudàst és az intézi a gazdasàgot. Azonban tovàbbra is ugyanazon a helyen marad és ugyanúgy él, mint azelőtt. De lassan kezdi kibontakoztatni tehetségét és elkezd bizni magàban. Apja, amikor érzi, hogy màr nincs messze halàla, bemutatja fiàt a kiràlynak, a minisztereknek és a hàz urainak. - Uraim, tudjàk meg, hogy ez a fiú az én gyermekem. Fiatal koràban megszökött otthonról és sokàig kerestem. Végülis sikerült megtalàlnom és most minden vagyonom ràhagyom. "Soha nem kerestem kincseket és maguktól jöttek hozzàm.." - gondolja a fiú. - Nagytiszteletű!
   A mesében a gazdag ember a Buddha és mi hasonlóak vagyunk a fiàhoz. Ugyanugy, ahogy a fiú nem tudta felismerni gazdag apjàt és megelégedett egy nyomorúsàgos élettel, mi sem értettük eddig, hogy mindnyàjan a Buddha gyermekei vagyunk és képesek vagyunk ugyanabba a létàllapotba kerülni, mint ö, s így megelégedtünk a kevés tudàsunkkal.
   Miutàn a Buddha meglàtta befogadóképességünk hatàrait, elvezetett bennünket valódi tanaihoz. Ugyanúgy, ahogy a gazdag ember tette a fiàval, tehetségének felimerése és önbizalma elnyerése érdekében. Ilyen modon kaptuk meg a legnagyobb kincset, anélkül, hogy kerestük volna. Egy nap Chuang Tzu és egy barátja a folyó mellett sétált. "Nézd ahogy úsznak a halak," mondta Chuang Tzu, "Igazán jól érzik magukat! "Te nem vagy hal," válaszolta a barátja, "így nem tudhatod, hogy jól érzik e magukat." "Te nem vagy én," mondta Chuang Tzu, "Honnan tudod hogy nem tudhatom, hogy a halak jól érzik magukat?"

Forrás: http://jamekka-mesek-szeptortenetek.freeblog.hu/archives/2008/10/04/3437884/